So long, farewell
Anyukám azt tanította, hogy mindig illik köszönni, ha lelépünk. És én most lelépek. Csak csendben el akartam sunnyogni, de túl jólnevelt vagyok én ehhez.
Nem jövök többet. És most nem csak úgy mondom, mint a múltkor, amikor bezártam az egyik blogot és két héttel később kezdtem ezt. Most tényleg nem jövök többet. Teszteltem, már kibírom blog nélkül.
Szóval lelépek. Ez az időszak a lelépések korszaka, mert nem csak innen lépek, hanem máshonnan is.
„El szerettem volna mondani, hogy szerettelek szeretni, és szerettem, hogy szerettél! Hogy akkora hatalmas szíved van, hogy csak na, hogy a blogos "hirdetést"-t író lányba még mindig gyermeki szerelemmel szerelmes vagyok, hogy köszönöm, hogy megismerhettem őt, és hogy az egy olyan tükörkép rólad, amit semmiféle foncsorozott üvegdarab nem mutat meg jobban, mint az a pár sor.
Hogy szerettem a szeleburdiságodat, hogy ilyen jól tudsz angolul, hogy tök sokat olvasol, hogy szeretsz filmet nézni, hogy szereted a jó időt, hogy tudsz nevetni, hogy soha nem veszekedtünk, hogy elfogadtuk a másikat olyannak, amilyen, hogy azért szerettük a másikat, amilyen, hogy nem akartál megváltoztatni és beleszólni az életembe, hogy szerettél megölelni, hogy szeretted, ha megölellek, hogy megtanultál úgy csókolni, ahogy én szeretem, fejet balra-jobbradöntéstől függetlenül, hogy fóbiákok ide meg gátlásosságok oda, borzasztóan szerettem veled szeretkezni, és hallani-érezni, hogy te is *** (felnőtteknek szóló rész kitörölve – a szerk.). Szerettem, hogy odaadó vagy, önzetlen, hogy olyan ajándékokat kaptam tőled, amikhez hasonlót eddig soha senkitől (csókos / 1978-asos könyvecskék, Mmg utca pölö), szerettem, hogy odafigyeltél rám, és bár néha azért 4x-5x el kellett mondani, hogy ki is az a Firga/Zozó/Zolika/Attila/CSobi stb. stb., már egész megjegyezted őket, szerettem, hogy tudtunk viccelődni, hogy tudtunk cinkosok lenni censored. ügyben, szerettem, hogy annyira hidegkezű vagy, és szerettem emiatt is fogni a kezed, szerettem veled Tihanyban lenni, sétálgatni, fagyizni a mólónál, tesztelni a hülye ágyat a szobában, szerettem veled balatonozni, 400fokban klíma nélküli autóban furikázni, Siófokozni, Balatonboglározni, Sárvározni, botanikuskertezni, élményfürdőzni,a Várban sétálni és virágokat meg őszi avart fotózni, színházba járni (még ha nem is okozott mindig nagy élményt neked hihi!), moziba járni (még ha nem is okozott mindig nagy élményt nekem hihi!), szerettem, hogy megörökítetted szerény személyemet a világhálón, szerettem meglepődni és emiatt melegséget érezni, hogy miket is írtál rólunk a blogon, szerettem veled együtt aludni, szerettem, hogy szerettél közel lenni hozzám, hogy a kiskifli-nagykifli pózt lehetett veled váltogatni, szerettem, ha reggel veled ébredtem, szerettem, hogy ébresztettél, hol így, hol ÚGY!
(…) keresem a helyem, keresem magam, mert ha kevesebb nem is feltétlen, de bizony üresebb lettem nélküled. Tudom, hogy ez csak átmeneti állapot, és biztos van az az idő, hogy a 105-ösről nem az "á, csak nem a 105-ös busszal?" felkiáltásod jut eszembe, a Deák térről nem a templom előtti találkozásaink, a gyrososnál (bármelyiknél) nem a közös kajálások, de addig azért gyakran elkísérsz még gondolatban, bárhová is megyek, bármit is csinálok.”
Nem vagyok okos
Összegezném az életemet:
Az elmúlt 14 nap fénypontja az volt, amikor Detteeanyu ezt írta msn-en: 'megyek megsikálom Balut is'.
Hétfőn pedig tornáztam és ugribugráltam, éreztem én, hogy nem lesz ennek jó vége, mert már menetközben kikészült a vádlim. De aztán még hó is esett és én az mmg-s randimon nagyon nem akartam hógolyózni vagy sétálni a hóesésben vagy ilyesmi, úgyhogy ennek elkerülésére óvintézkedéseket tettem: csinibe öltöztem meg magassarkúba és sminkeltem meg minden.
Persze így utólag azt mondom, nem volt a legjobb döntés izomlázas vádlimat magassarkúval párosítani.
Már jobban, de még mindig padlón
Persze az sem tett jót a még mindig padlón lévő lelkemnek, hogy
1. megkaptam, hogy öreg vagyok, és mégsincs férjem-gyerekem-karrierem (mintha magamtól nem venném észre).
Ugyanez az ember kitalált nekem 'karriert', mintha én nem tudnék magamnak terveket álmodni. Némileg ellentmondásba keveredett önmagával, mert öreg is vagyok, de gyerek is és neki kell megmondania, hogy mi legyen az életemmel. Majd pedig nem fogadta el az észérveimet, amik tényleg jók voltak, mert asse' tudja, milyen az a karrier, amit nekem kitalált. Arról nem is beszélve, hogy egyszer 25 évesen* legyen férjem-családom-gyerekem, máskor meg 25 évesen legyen karrierem. A kettő szerintem nemigen tud összejönni.
Még szerencse, hogy ezeket egy olyan embertől hallottam, akit nagyon szeretek, mert különben tutira szálanként tépkedtem volna ki a szakállát a vadiúj, ám használhatatlan**, ezért dupla fájdalmat okozó szemöldökcsipeszemmel.
2. megtudtam, hogy a decemberben általam megoldott problémát most újra felvetették és elhíresztelték, hogy VALAKI MÁS tökéletes megoldást talált rá.
Persze az egész az én hibám a szüleim hibája, mert mindig szerénységre neveltek, ezért amikor valamit véghezviszek, akkor nem rohanok vele körbe a nagyvilágban, hogy 'ezt nézzétek, seggfejek, én megoldottam, míg ti azt sem tudtátok, mihez kezdjetek vele!'. Ha valamit megoldok, azt a barátaimmal megosztom és kész. Éppen ezért nem először jártam így. Nem nagy dologról van szó, de most az overreacting periódusomban vagyok.
*tudom, tudom, mindjárt 26, kussoljak
**hogy lehet az, hogy egy Solingen szemöldökcsipesz béna? vagy én vagyok a béna?
Nincs kedvem
Semmihez. Nincs kedvem felkelni. Nincs kedvem felöltözni. Nincs kedvem kimozdulni. Nincs kedvem szocializálódni. Senkivel. Először csak suliba nem akartam menni. Most már csak úgy simán sehova nem akarok menni. Nincs kedvem emberekkel találkozni. Nincs kedvem ahhoz, hogy a BKV-n bárgyú mosollyal hozzám szóljanak, bele a magányomba, bele az üres tekintetembe és jó mélyen bele az intim szférámba. Nincs kedvem beszélgetni. Nincs kedvem másokat hallgatni. Nincs hangulatom senkihez. Próbálok úgy csinálni, mintha lenne, hátha a pritendeléstől meg lesz az igazi kedvem is, de nem.
Tegnap anyám vett nekem egy felsőt. Természetesen überronda volt, és ráadásul még kicsi is - utóbbira hivatkozva visszavittük. Próbálgatok, és ideges vagyok. Miért jönnek utánam kérdezgetni, hogy 'és ezt, és ezt?' és álltam a próbafülkében és anyám meg akarta nézni, hogy áll rajtam a gönc, én meg nem voltam hajlandó megmutatni, mert engem aztán ne bámuljanak vadidegenek. És legszívesebben toporzékoltam volna és bőgtem volna a próbafülkében.
Már érezhetően nem vagyok rendben, ugyanis most már a kutyánk is hajlandó volt odajönni hozzám - aki pedig mindig beszalad a házába ha meglát. Érzi, hogy megkattantam, és kegyeletből engedi, hogy hozzáérjek. Persze emberi lényekre nem vágyom.
Nincs kedvem semmihez. Nincs kedvem suliba indulni, pedig kábé ez a hét legélvezetesebb órája. Nincs kedvem hazafelé beugrani egy félretett cuccért. Nincs kedvem ahhoz, hogy ki legyen számolva minden percem, kaja, fürdés, rohanás, kozmetikus, mmg. Nincs kedvem egyikhez sem.
Nincs. Kedvem. Ez a nap mottója. Vagy az egész hété. Vagy az egész hónapé. Remélhetőleg nem az egész évé.
Nem. Nem vagyok jól.
geek again
Tegnap megnéztem két új Big Bang-et. Az öcsém is meg akarta nézni. Gondoltam, túl geek lett volna, ha én nézem az egyik szobában a sorozatot, míg az öcsém a saját szobájában szintén ugyanazt a sorozatot két perc csúszással. Felajánlottam, hogy nézzük együtt, elkerülendő a pletykákat és a megalázó megbélyegzést.
Kistestvérem a probléma megoldására egyetlen módot talált: inkább nem nézte meg a vadiúj részeket. Szánalmasak vagyunk. Vagy inkább én. De legalább megtudtam, hogyha végre megkapom a fizetésemet, én is kígyókkal fogom őriztetni ;)
zélet
Elmentem én ám a zesztékába, ahol még mindig szép az élet, mert háromnegyedegyután aszonta a néni, hogy nem ad nekem már sorszámot én meg mosolyogva ám meghökkenve közöltem vele, hogy a rohattanyjátmiértisnem. Mire ő, hogy mer' má' a délelőtti rendelésre nem adhat sorszámot, a délutáni meg még nem kezdődött el. Én meg hogy keziccsókolom, dehát egytől van a rendelés, hadd kapjak már sorszámot, de ő meg erősködött, hogy kisasszonykéremszépen, a kiírással ellentétben csak kettőtől van rendelés és ő nem adhat sorszámot, csak egy után. És akkor én ott álltam lesben a zórámat figyelve, hogy én lehessek a legeslegelső délutáni időpontú, de aztán meg hirtelen műszakváltás lett és várni kellett és akkor én már nagyon ideges voltam és káromkodtam félhangosan, mint a zizzent hómleszek és inkább morogva hazarepültem a szélben.
Így nem voltam orvosnál.
nem vagyok elég modern vagy kortárs vagy miaszösz
A pasim felszólított (=kedvesen érdeklődött, hogy akarom-e), hogy menjünk színházba, mert a barátainak van egy kedvelt darabja és megnézhetnénk közösen is akár. Később kiderült, hogy a Trafóban lesz. Ez már kezdett gyanússá válni. Aztán aszonta a pasim, hogy előtte azért be kellene ülnünk inni, hogy kibírjam a darabot.
Ezt néztük meg.
Az ítélet: volt egy-két jó pillanata, a zene itt-ott határozottan élvezetes volt, viszont ha az összhatást nézzük, akkor borzasztó volt.
Ebből is látszik, hogy nincs nekem helyem a bölcsészkaron, én nem vagyok ilyen kortárs művészet pártoló egyén (és már helyesírni is elfelejtettem, mert lehet, hogy ezt nem is így kell írni, hanem úgy, hogy kortársművészet-pártoló vagy kortárs-művészet pártoló, vagy nem is tudom). Én konzervatív vagyok ehhez az egészhez. Kábé kétszer mosolyogtam el közben, az összes többit borzasztóan erőltetett poénkodáspróbálkozásnak éreztem. Amikor az ifivel filmet alkotunk vagy jelenetet adunk elő, még az is kevésbé izzadságszagú.
Szerintem. Nem ítélkezdem, csak a véleményem mondtam el.
utálom a sulit
Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy miért is szeretik a tanárok a suliban az és-akkor-most-mindenki-mondjon-magáról-pár-szót játékot. Egyrészt rohadtul nem érdekel senkit a másik, másrészt mindenki minél hamarabb haza akar húzni, harmadrészt meg dögunalmas. Mindenkinek el kell mondania a nevét, hogy milyen szakos, miért választotta az adott tantárgyat.
Hát a nevem hülyegyerek, nyomorék vagyok és szerencsétlenül szánalmas ezért csak egy szakom van, persze, kövezzetek meg nyugodtan. A tárgyat azért választottam, mert a) ez volt a legkevésbé szar időpontban b) azt mondták páran, hogy ez egy lájtos szeminárium.
Ezek a tények. Általában arra szoktam hivatkozni, hogy 'mások ajánlották' - ilyenkor a tanár mindig nagyon boldog, mert azt hiszi, olyan frenetikusan izgalmas és élvezetes az órája (ez persze néha tényleg előfordul, például szerelmetes Ferencz Győzőmnél), hogy emberek százezreit csábítja magához.
Nade ma végre volt egy meglehetősen unique bemutatkozás is: francia Erasmusos cute fiúcska.
My name is ... . I am not married and I do not have any children.
utazgatok a suliba
Utazgatás közben (tovább gazdagítva a feldolgozott junkbook-ok számát) épp a Kapj el, ha tudsz-ot olvasom. Részletesen leírja, hogyan hamisított csekkeket meg igazolványokat és diplomát.
Egyre inkább érlelődik bennem a gondolat, hogy ez az ideális út. Némileg csökkent a motivációm a diploma megszerzésére.
dugába dőlt tervek
Dolgok, amiket terveztem az utolsó vizsgám és az első tanítási nap közé eső másfél hétre:
- kipihenni magam (teljesítettség: 10%)
- szuggerálni magamat, hogy nem vagyok értéktelen attól, hogy mindjárt 26 leszek és nappalira járok és kurvára nem fogom tudni soha befejezni ezt a rohadt egyetemet. Vagy ha mégis, addigra már vénasszony leszek.* Az sem gáz, hogy nem tudok most melózni, rájöttem, hogy tanítani sem akarok és utálok iskolába járni és most még a meló sem tereli el a figyelmemet a suliról. És szüzen fogok meghalni (szuggerálás eredményessége: 1%)
- sokat tornázni (70%) és jó nővé válni (1%)
- meglátogatni a fodrászt (0%)
- elmenni dokihoz és kivizsgáltatni magamat úgy rendesen (1%, mert kiválasztottam, hogy majd hova fogok menni)
- szortírozni a cuccaimat és kitakarítani végre RENDSEN a szobámat (1% - a leggázabb vizsgákhoz tartozó jegyzeteimet kivágtam a kukába, amúgy pedig bezúdítottam minden szart a szekrényembe - ajtót nyitni nem nagyon merek - és látszatrendet varázsoltam és azt körbeporszívóztam és körbeportöröltem)
- fejleszteni a zenei ízlésemet (0 %, mert most is ezt hallgatom)
- találkozni a barátaimmal és bulizni (10%, volt két gyér próbálkozás excéges emberekkel)
- shoppingolni:
megejteni azt a vásárlást, ami karácsony előtt lett volna esedékes (=megvenni a saját ajándékaimat) (32,5%, egy darab tök jó felső)
venni egy csomó fekete alapú, ám bokánál enyhén mintás zoknit (10%, több megfelelőt nem találtam)
beszerezni szuperszexi fehérneműt meg pizsit (nem mintha mmg-t annyira érdekelné, hogy mi van rajtam, de a szándék a fontos - meg "nem a pasi kedvéért kell öltözni, hanem önmagadért") (0%)
szülinapi ajándékokat venni másoknak (0%)
- agybutító könyvet olvasni (pipa, újra elolvastam a Can you keep a secret?-et, meg elkezdtem a Shopaholic-ot és kivégeztem a Puddingfejű Wilsont is)
- vizsgaidőszak sikerességét ünneplő szexet beiktatni (0%)
- sokat szexelni (28%)
Azt hiszem, csupán ennyi dolog marad ki. Nem érdemes tervezni...
*mondjuk P-Jay pár éve megmondta, hogy jól csinálom ezt az életművészséget, mert elhúzom pár évig a sulit, aztán szülök egy-két gyereket és máris itt a nyugdíj és megúsztam az életet melózás nélkül
broáf
Szerdán voltunk bowlingozni páran a régi melóhelyről. Megint sikerült nem megfelelőképpen reagálnom a dolgokra. Régi jófej kolléganőm bejelentette, hogy eljegyezték, majd pedig amerikaisziruposfilmes jelenetbe illően meg kellett csodálni a gyűrűjét és csillivili volt és érdeklődni, hogy hogy történt és enyhe nausea kapott el, amikor előadta, hogy szerenádot adott neki a srác és mindezt karácsonykor és a család is nagyon boldog volt és broáááááááf.
Még mindig nem vagyok kellőképpen romantikus.
Amúgymeg két perce figyeltem fel rá, hogy Anyám úgy veszi fel a telefont, ha Apu keresi, hogy 'Szia, Maci'... ááááááááááááááá. Túl alacsony az ingerküszöböm...
Én meg 'drágám'-nak hívom mmg-t, amikor éppen utálom.
rémálmaim
Rémálmaim vannak. Éjjel azt álmodtam, hogy tanítottam. De ott volt egy pár középiskolai osztálytársam is, meg egy mostani csoporttársam is. És hangoskodtak. És akkor én dolgozatot írattam velük. És egy csomótól elvettem, mert puskáztak. És akkor én lendületesen áthúztam az egészet és egy félénk egyest írtam rájuk.
Azt hiszem, erősödik bennem az elhatározás, hogy NEM leszek tanár.
Este pedig kapcsolgattam a tévét és a BBC Prime-on ment a Hustle, amit én régebben is néztem hébe-hóba és nagyon bejött és tegnap megvilágosodtam és eldöntöttem, hogy én akkor most ennek a sorozatnak fanatikus rajongója leszek. Most pedig azt nézem fél percenként, hogy lejött-e már belőle egy rész, de nem, mert ez egy angol sorozat, amiért nem szoktak fanatikusan rajongani, úgyhogy nem.
Ok, ne panaszkodjak, mert amúgy meg csak hatalmas nézettségű és kedveltségű sorozatokat nézek és azok jönnek mint állat. Jön ezerrel a The Big Bang Theory, meg a How I Met.... meg a Desperate Housewives (most nem, a rohattannyukatnekik, mermostnincsenrész), meg a Grace Klinika (ami meg mindjárt jön, csak pár nap már) meg hülye filmek és hasonlók. Bezzeg hűtlen lettem és Top Geart sem néztem már mióta, meg az IT Crowd-ból is csak az első részt a harmadik évadból. Bezzeg szabadidőt fecsérlek Gary Unmarried-re, ami nem vészes, nadeazért nem túl maradandó, viszont imádom, ahogy Jay Mohr beszél és hangsúlyoz és hanglejt.
Ja, most épp a vizsgaidőszak és a szorgalmi időszak közötti hetet töltöm munkanélküliként.
az élet nagy nehézségei
hiszti magasfokon
Azt hiszem, profi lettem hisztizésből. Itthon eldöntöttem, hogy írok egy hisztérikus e-mailt mmg-nek, dühöngök egy sort, kiverem a balhét a sérelmeimért, hogy miért nem képes erre meg arra. És amikor belépek, mit látok? Írt egy e-mailt, amiben leírta, hogy 'újratervezés'-ének köszönhetően mégis megteszi, amiért én hisztizni akartam.
Ez teleplátia vagy profizmus? Nem is kell hisztiznem, elég ha eldöntöm, hogy hisztizni fogok?
indexeink
Kedden az öcsém járta körbe az én iskolámat az én indexemmel. Szerdán pedig én az ő iskoláját az ő indexével. Vele közölték, hogy igencsak megférfiasodtam az index-kép készülte óta. Tőlem azt kérdezte a TO-s csaj, hogy 'És hányadikos a Kistersvéremnevekicsinítőképzővelellátva?' - úgy meglepődtem a kérdésén, hogy simán rávágtam, hogy 'elsős!'. Más választ nem tudtam elképzelni egy ilyen kérdésre. Persze nem is elsős.
Aztán hazérve elmélkedtünk az indexeink felett. Szomorkodva állapítottam meg, hogy már nem nézek ki olyan fiatalnak, mint a képen. Kistestvérem megvígasztalt:
'Nem látszol öregebbnek, csak fakóbbnak...'
new life
Amíg én a fonetika vizsgámmal vajúdtam, valaki más sokkal értékesebbet alkotott: Detteeanyum életet adott egy újabb jópasinak.
Amikor Anyunak megmutattam a képeket a kislegényről, enyhén megkönnyezte a dolgot. Még nem feltétlenül sikerült rájönnöm, hogy a meghatódottságtól történt ez, vagy azért, mert ráeszmélt, hogy egyhamar tőlem nem kap ilyet. Who knows?
Persze este meg azt mondta, hogy Detteeanyu már P-Jay* meg helyettem** is szült, megkímél minket minden nehézségtől. Ennélfogva talán azt hiszem, beletörődött a dolgokba.
*mondjuk szerintem ők sincsenek messze a gyerekvállalás gondolatától
**persze nem vette számításba, hogy én gondoltam rá, hogy milyen könnyen szóba is kerülhet a gyerekvállalás
nem húztak meg
Tegnap reggel halálra váltan ültünk az előadóteremben a vizsgától való rettegések közepette, amikor belibbent az egyetlen és utánozhatatlan Nádasdy Ádám és vicceskedve megkérdezte, hogy:
'jól érzik magukat?' - persze magában biztos röhögött a mondat közben, talán még a kezét is dörgölte. Majd pedig átváltott méginkább vicceskedősre (nem tudom, ez a nyelvészhumor, vagy nyelvészcreepység) és valami ilyesmit mondott édelgős hangon: 'kérem, helyezzék magukat kényelembe, kapcsolják be a biztonsági öveiket. Ha pedig jobbra tekintenek, már láthatják is a vizsgafeladatokat.'
Persze itt már egyhén sokkot kapva ültünk. Volt, aki lazára vehette a dolgot, hiszen ez még csak az első UV-ja volt, mások, mint én, be voltak szarva, mert legközelebb már csak dékánival mehetnek. A fal mellett kucorgott egy lány, aki már dékánival vette fel és hallottam olyanról is, aki már második dékánival büszkélkedhetett.* Tehát nem volt túl nagy nyugalom a teremben és legszívesebben a felügyelőtanárok nyaka köré tekertük volna a képzeletbeli biztonsági övünket.
Utána pedig körmölés és gondolkodás és rajzolás és átírás és elmélkedés és izgulás volt. És részemről még hálálkodás is, mert nem volt olyan brutálisan kurvanehéz a vizsga, mint a múltkor. Most vagy sokkal okosabb lettem azóta (esélytelen) vagy a bácsi szánt meg minket.
Meg is nyugodtam a vizsga után közvetlenül, mert éreztem, hogy nem buktam meg. Aztán később még jól meg is lepődtem, mert négyes kaptam. Hihhhhetetlen!
Szóval most egyrészt boldogságosság van, másrészről meg szar az élet, mert a holnapi két vizsgámra már képtelen vagyok tanulni. Most filóztam, hogy teljesen felesleges strapálni magamat, mert ha mindkettőre tanulok, tuti megbukom rajtuk. Úgyhogy most 'újratervezés' van, és csak az egyikre tanulok. Persze, hogy arra, amelyik kevesebb kreditet ad :S Stupid bitch!
*nem is tudtam, hogy lehet ilyet is.
Még mindig félek
Próbálok tanulni. Nem sok sikerrel. Úgyhogy megint átmentem idiótába. Például próbálom hülye szavakra asszociálva megtanulni a sorrendet a sorrendetlenségben. De legalább sikerült megjegyeznem a Stops-Fricatives-Affricates-Nasals-Liquids-Glides oszlopot az alapján, hogy Sára Ferit Akarja Naponta Leszopni Glasgowban. Persze lehetett volna akár 'látni' is, de nem jutott eszembe ilyen alapszó.
Van még olyan kezdetű is, hogy Steven, Andrew fucing Norah...
Tehát ilyen baromságok alapján megjegyeztem az alap dolgokat, most már csak el kellene sajátítanom azt a maradék párszáz oldalt és maradék 30 idióta és könnyen összekeverhető szabályt. Holnap reggel tízig. Szép az élet.
Be vagyok rezelve.
Ez megint EZ a vizsga. Nem akarok megint leblokkolni. A múltkoriban is olyan baromságokat rontottam, amit kábé már két évvel ezelőtt is simán tudtam. Dühítő. Fucking Mind.
grrrrrrrrrrrrrrrr
Kezdek túlérzékeny lenni. Most éppen a szobámban dühöngök, mert az előbb az anyám nem megfelelőt szólt. Merthogy ma korán kellett kelnem, mert tanulnom kell ezerrel, meg lesz egy órám is a vistás sráccal, és az anyám megkérdezte, hogy vajon mmg-zni is fogok-e. Mire közöltem, hogy "nem, hát tanulnom kell". Anyám: szegény mmg.
És vajon miért nem engem sajnál? Nekem talán olyan jó itthon lenni péntek-szombat-vasárnap és rohadt fonetikát tanulni, ami olyan, hogy minél többet tanulok, annál többet nem értek belőle?
Talán nekem olyan élvezetes dolog rettegni a hétfői vizsgától, mert ha az nem sikerül, akkor erőteljesen veszélyeztetett példánnyá válik az egyetemista mikelány fajta?
Kész vagyok. És még csak nem is sajnál a saját anyám.*
*persze anyámnak nem mondtam, hogy milyen helyzetben vagyok, mert akkor félóránként rámnyitna és aggódva kérdezné, hogy 'na, hogy állsz? menni fog?' - és ettől olyan ideges lennék, hogy tutira megbuknék...
A zene és én
Amúgy pedig hangolódom a vizsgaidőszak lezárására olyan jó kis zenékkel, mint 'Halál a májra'.
Erről persze az jut eszembe, hogy milyen jó is volt, amikor az érettségi (vagy azutáni) nyarat azzal töltöttük, P-Jay meg én, hogy mindenféle nyomi ingyenprogramokra jártunk és hülye koncerteken tomboltunk és akkor még kibírtam délután kettőtől éjjel kettőig a tízcentis sarkú szandálomban a várostúrát. Az általunk leglátogatottabb együttes a Danubius Rádió Best Of zenekara volt, mert az Abaházi Csaba volt az énekese (léteznek ők még?) és mindketten szerelmesek voltunk belé. Lehet, hogy ellentmondok önmagamnak, de igy öregecskén tök szexi a fickó, viszont régen, azzal a borzasztó hosszú hajjal, áááááááááááááááá.
De most már felnőttem, most másba vagyok szerelmes.
Sőtmitöbb, már egyáltalán nem indulok be a szexi hangra. Meg egyáltalán nem mozgat meg a zene sem.
Keresés
Így írtok ti
- So long, farewell, ___: ja értem, a belépett júzer is szigorúan van ellenőrizve »
- So long, farewell, ___: írtam moderálásra váró belépetlen kommentet »
- So long, farewell, ___: felveszel msn-re? nem muszáj, és nem is akarnálak gyakran... »
- So long, farewell, sááá: szia! :( »
- So long, farewell, Jegyeketbérleteket: Neee máááááá.... szép búcsú, szia :( »
Így írnak ők
-
- Agnus
- Annalight
- Vonal felett
- Nasha
- Mohikan
- Cicza
- a.a.
- Montag
- Friedhof
- Gus
- Kékjány
- Betti
- Little
- Évi
- Nasia
- Rockercsaj
- Nefi
- Thia
- Import(ant)
- Tutu
